top of page

ALUMNI
rendszereket építünk

Egyetemeket, középiskolákat és vállalatokat segítünk az alumni közösségekben rejlő potenciálok kiaknázásában.

Az átalakuló HR piaci trendek, a növekvő infláció és az egyre erősebb munkavállalói fluktuáció idén is meghatározói lesznek a vállalatok működésének.

 

Azonban, számos nemzetközi vállalat felfedezte már, hogy egy alumni program nem csak a fluktuációra lehet megoldás, hanem számos további területen jelenthet versenyelőnyt.

A vállalatok korábbi munkavállalói gyakran egymástól független, szigetszerű alumni csoportokat hoznak létre. Ugyanakkor mind a korábbi munkavállalóknak, mind a vállalatnak jelentősen nagyobb értéket jelent egy szakértői módon összeállított alumni program.

01

Munkáltatói márkaépítés

Az alumni ajánlása hitelesebb a cég munkáltatói márkájáról, mint a jelenlegi munkatársaké.

03

Sales lead-ek és üzletfejlesztés

Az alumniból könnyen válhat business lead, az elégedett alumniból pedig ügyfél.

02

Toborzás az alumni körében

Szélesebb toborzási csatorna medior és szenior pozíciókra, rövidebb onboarding időszakkal.

04

Tudás és információs hálózatépítés

Az alumni közösség által elérhetővé válnak a legfrissebb iparági hírek és gyakorlatok.

Vállalati alumni rendszer

A versenyképes felsőoktatási intézmények képesek kiaknázni legfontosabb stratégiai erőforrásukat: az alumnit.

Egy professzionális alumni rendszerrel egy egyetem bővítheti kapcsolatrendszerét, új partnereket vonzhat be kutatásaiba, javíthatja hazai és nemzetközi toborzási számait és extra finanszírozáshoz juthat.

A nemzetközi rangsorokban való előrelépéshez és számos akkreditáció megszerzéséhez alapfeltétel az élő és széleskörű alumni hálózat.

01

Bevétel generálás az intézménynek

Az alumni eseti és rendszeres támogatása diverzifikálja az egyetemi bevételszerző csatornákat.

03

Adatok a végzett hallgatókról 

Az alumni közösségről értékes adatok (pl. munkahely, pozíció) gyűjthetők.

02

Szélesebb egyetemi kapcsolati háló

Az alumni közösség által érintett vállalatok bekapcsolhatók a stakeholder ökoszisztémába.

04

Több jelentkező a képzésekre

Növekő jelentkezési számok mester, szakirányú és doktori képzésekre.

Egyetemi alumni rendszer

Ellentétben a nyugat-európai gyakorlatokkal, a magyar középiskolák számára a professzionális alumni rendszerek építése továbbra is ritkaságnak számít.

 

A volt diákok az iskolájuk számára nem csupán pénzügyi támogatást jelentenek, hanem önkéntes szerepvállalásukkal és kapcsolati rendszerük bevonásával számos területen támogathatják a jelenlegi diákokat és pedagógusokat.

 

Az alumni kapcsolatrendszerével nagy mértékben inspirálhatja a középiskolások pályaorientációját.

01

Továbbtanulási orientáció a diákoknak

A már felsőoktatásban tanulók megosztják tapasztalataikat a jelenlegi diákokkal.

03

Pénzügyi támogatás az alumnitól

A volt diákok adományokkal és célzott projektek finanszírozásával támogatják az egykori iskolájukat.

02

Iskolai márkaépítés az alumni által

Egy aktív alumni közösség értéket jelent a volt diákoknak és növeli az iskola márkaértékét.

04

Önkéntesség és támogatás

Egy aktív alumni közösség szakmai és önkéntes programokon keresztül is visszaad az iskolájának.

Középiskolai alumni rendszer

Szolgáltatásaink

cropped-colleagues-generating-business-ideas.jpg
Alumni rendszer kialakítása
(tanácsadói projekt)​
A szervezetek számára alumni működési keretrendszert készítünk, online alumni platformot vezetünk be, majd tudásátadást tartunk az alumni területért felelős munkatársaknak.

A projekt végével a szervezet képes önállóan az alumni rendszer működtetésére és fejlesztésére.
group-diverse-people-having-business-meeting.jpg
Alumni rendszer kiszervezett megvalósítása
(ügynökségi modell)
Kialakítjuk az alumni rendszert és kiszervezett módon meg is valósítjuk azt. Biztosítjuk az alumni funkcióhoz szükséges munkaerőt, így a szervezet emberi erőforrásai felszabadulnak az alumni területről.

Online alumni platformot biztosítunk a közösség szervezéséhez.

További felsőoktatási fejlesztési szolgáltatásaink

RÓLUNK

Célunk az alumni kultúra megvalósítása Magyarországon a középiskolák, nagyvállalatok és egyetemek számára.

Ismerj meg minket!

Magyarországon a Daskalos rendelkezik a legmélyebb és legtöbb intézményre kiterjedő alumni rendszer fejlesztési tapasztalattal.

Csapatunk tagjai nagy múltú tanácsadó cégekben szereztek tapasztalatot és töltöttek be vezetői pozíciót felsőoktatási intézményekben.

 

Ismerjük a magyar alumni rendszerek sajátosságait. Továbbá, világszerte széleskörű alumni benchmark kutatási adatokkal és kipróbált megoldásokkal rendelkezünk.

Kiemelt referenciáink

Büszkék vagyunk rá, hogy számos felsőoktatási intézmény, középiskola és üzleti szervezet számára tudtunk olyan új olyan tanácsadási projektetek megvalósítani ami tartós eredményt hozott számukra.

weboldal-3.JPG

Kérdése van?
 

Keressen minket bizalommal!

Köszönjük, hogy kapcsolatba lépett velünk!

bottom of page